Evangélikus Konfirmációi Káté

"Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil 4, 13)

Előszó

 

A konfirmáció megerősítést jelent, s arra utal, hogy amit a kereszteléskor a gyermek nevében megvallották keresztyén hitüket a szülők és keresztszülők, immáron a felcseperedett ifjú a saját maga nevében, saját ajkával tesz bizonyságot keresztyénségéről, s arról, mit hisznek az evangélikusok. A konfirmált fiatal ezután élhet az úrvacsorával, és a gyülekezet teljes jogú tagja lesz.

Egyházunk régi hagyományának megfelelően, és azt ápolva, a konfirmációra készülést káté, azaz kérdezz-felelek alapon végezzük. A nyomtatott és sok kiadást megért Konfirmációi Kátét, melyet evenagélikus lelkészek állítottak össze, ezúttal online módon kerül a szemünk elé. 

A honlap alapjául szolgáló Konfirmációi Káté 9. kiadása 1982-ben jelent meg, így az akkori kort tükröző kérdések hiányoznak, helyük azonban megtalálható (a sorszám szerepel, de "üresen"). A későbbi kiadásokban a sorszámozás egy picit változhat, ezért a felkészítéskor érdemes tisztázni, melyik kiadást használjuk, és ahhoz képest hol van eltérés.

Szolgálja a tanítást, a tanulást, fiataljaink gyarapodását bölcsességben, lélekben, Isten és emberek előtt való kedvességben!

 

L.L.G.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 4
Heti: 48
Havi: 89
Össz.: 3 593

Látogatottság növelés
Oldal: Előszó
Evangélikus Konfirmációi Káté - © 2008 - 2024 - evkonfi.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »